KÖZÉRTHETŐ KÖZGAZDASÁGTAN | EMBER ÉS ÉLETMŰ – 1. rész (mától minden szombaton egy érdekes közgazdász, társadalomtudós portréjával érkezem)

𝐁𝐫𝐚𝐧𝐤𝐨 𝐌𝐢𝐥𝐚𝐧𝐨𝐯𝐢ć
Az ember, aki egyetlen eloszlásban láttatta a világot

Hogyan lehet egyetlen görbével elmesélni, mi történt a világ szegényebb, középső és leggazdagabb embereivel a globalizáció nagy korszakában? Branko Milanović erre vállalkozott. Az eredmény nemcsak a közgazdászok gondolkodását változtatta meg: új nyelvet adott ahhoz is, hogy a kínai munkás, a nyugati középosztály és a globális elit sorsát ugyanabban a történetben lássuk. [Lakner–Milanović; World Bank]

𝐁𝐞𝐥𝐠𝐫𝐚́𝐝𝐢 𝐢𝐧𝐝𝐮𝐥𝐚́𝐬, 𝐛𝐫𝐮̈𝐬𝐬𝐳𝐞𝐥𝐢 𝐤𝐢́𝐯𝐮̈𝐥𝐚́𝐥𝐥𝐚́𝐬

Milanović Belgrádban született, és Josip Broz Tito Jugoszláviájában nőtt fel. Középiskolás éveinek egy részét mégis Brüsszelben töltötte, ahol közgazdász édesapja Jugoszláviát képviselte az Európai Gazdasági Közösségnél. Furcsa társadalmi helyzet lehetett: egy magát munkásállamnak nevező ország diplomatájának kivételezett fia egyszerre került közel nyugat-európai jóléthez, marxista vitákhoz és polgári osztálytársakhoz. Egyik táborba sem illett egészen. Ez a korai kívülállás később a gondolkodói erőssége lett: belülről ismerte a szocialista rendszert, de kívülről is rá tudott nézni. [IMF-portré; Capitalism, Alone – beszélgetés]

Az egyetemen a filozófia vonzotta, de a közgazdaságtant gyakorlatiasabbnak találta. Ebben egyszerre kapott helyet két szenvedélye: az adatok és a társadalmi osztályok világa. Doktori értekezését Jugoszlávia jövedelmi egyenlőtlenségéről írta. A téma már önmagában kellemetlen volt egy olyan rendszerben, amely hivatalosan az osztálykülönbségek meghaladását hirdette. Milanović ráadásul nem lépett be a Kommunista Pártba. Nem ellenzéki hősmítoszt épített magáról; egyszerűen ragaszkodott ahhoz, hogy a valóságot ne az ideológia kívánságai szerint mérje. [IMF-portré; saját pályatörténet]

𝐀𝐦𝐢𝐤𝐨𝐫 𝐚 𝐯𝐢𝐥𝐚́𝐠 𝐦𝐢𝐧𝐝𝐞𝐧 𝐞𝐦𝐛𝐞𝐫𝐞 𝐮𝐠𝐲𝐚𝐧𝐚𝐫𝐫𝐚 𝐚 𝐭𝐞𝐧𝐠𝐞𝐥𝐲𝐫𝐞 𝐤𝐞𝐫𝐮̈𝐥𝐭

A kilencvenes évek közepén, már a Világbank kutatójaként, Milanović észrevette, hogy az addig főként szegénységmérésre használt háztartási felvételek valami nagyobb kérdésre is választ adhatnak. Mi lenne, ha nem országokat hasonlítanánk össze, hanem a világ összes emberét? Egy belga és egy indonéz jövedelme nem két külön nemzeti történet lenne többé: ugyanazon globális rangsor két pontja. A kézenfekvőnek tűnő ötlethez országonként eltérő felvételeket, árszinteket és jövedelemfogalmakat kellett közös nevezőre hozni. [Milanović: a kutatási terület története; Stone Center]

Ebből a munkából született meg Christoph Laknerrel a híres „elefántgörbe”. A görbe azt mutatta meg, hogyan változott a különböző jövedelmi helyzetű emberek reáljövedelme 1988 és 2008 között. A feltörekvő Ázsia középső rétegei sokat nyertek. A gazdag országok bizonyos alsó és középső csoportjai jóval kevésbé haladtak: a magyar középosztály kifejezetten vesztese volt a görbe tanulsága szerint az 1990-es évek gazdasági átalalkulásának. A világ leggazdagabbjai ismét erős nyereséget könyveltek el. Az 1. ábra ezt a mintázatot szándékosan számszerű pontosság nélkül, magyarázó formában idézi fel. [Lakner–Milanović tanulmány; World Bank-ismertetés] (Kommentben: 1. ábra. A globalizáció nyerteseinek és lemaradóinak közismert mintázata. Saját, sematikus újrarajzolás; nem adatleolvasás. Lakner és Milanović 1988–2008-as vizsgálata alapján. [eredeti tanulmány; módszertani értelmezés])

A kép azért lett világhírű, mert minden nagy politikai tábor talált benne valamit. A globalizáció hívei megláthatták benne az ázsiai felemelkedést. Kritikusai a nyugati középrétegek megtorpanását és a csúcs gazdagodását. Milanović legjobb tulajdonsága talán éppen itt mutatkozott meg: nem engedte, hogy saját ábrájából pártjelvény legyen. A kritikákra módszertani választ adott, és hangsúlyozta, hogy egy leíró görbe önmagában még nem bizonyítja, mi okozta a változásokat. [Lakner–Milanović válasza]

„𝐌𝐢 𝐤𝐮𝐭𝐲𝐚́𝐧𝐤 𝐤𝐨̈𝐥𝐲𝐤𝐞” – 𝐝𝐞 𝐧𝐞𝐦 𝐞𝐠𝐲 𝐢𝐝𝐞𝐨𝐥𝐨́𝐠𝐢𝐚𝐢 𝐭𝐚́𝐛𝐨𝐫𝐞́

Személyes olvasatomban Milanović azért különösen érdekes, mert belgrádi emberként „a mi kutyánk kölyke”. Nem kívülről tanulta meg, milyen a kommunizmus eszméje és milyen a működő rendszer hétköznapi valósága. Ebből a tapasztalatból érthető az ideológiai címkékkel szembeni ellenállása is. Nem tagadja le Marxot, sőt rendszeresen vitatkozik vele, de nem fogadja el, hogy a baloldaliság felmentést adjon a rossz ösztönzők, a tulajdon iránti emberi vágy vagy a politikai valóság figyelmen kívül hagyására. Egyedül a kapitalizmus című könyve üzenet saját baloldali híveinek is, hogy ő bizony nem a kapitlaizmusból a kommunizmusba való átmenetben látja a fejlődési lehetőséget, hanem a kapitalizmus keretei között. [Milanović: a 20. század hajótörései; marxi témák a Capitalism, Alone-ban]

A hidegháború és a globalizáció tanulsága, hogy a kapitalista növekedés jóval nagyobb léptékű anyagi felemelkedésre bizonyult képesnek, mint a kommunista gazdaság. Milanovic ugyanakkor a kommunista forradalmaknak történelmi szerepet tulajdonít a feudalizmus és a gyarmati függés felszámolásában, vagyis abban is, hogy később helyi kapitalizmusok jöhettek létre. [World Bank: globális nyertesek; a 20. század hajótörései; marxi témák]

A Capitalism, Alone – magyarul Egyedül a kapitalizmus – címe ezért nem diadalittas jelszó. A könyv kiindulópontja, hogy a kapitalizmus globálisan vetélytárs nélküli rendszer lett, de két eltérő politikai formában működik: nyugati liberális-meritokratikus és államközpontú politikai kapitalizmusként. Milanovic üzenete értelmezésemben, hogy ne legyünk ideológiailag túlfejlettek. Ne próbáljuk a valóságot a kedvenc táborunk nyelvébe kényszeríteni. Őrizzük meg a rugalmasságunkat és a kíváncsiságunkat – különösen akkor, amikor a tények kényelmetlenek. [Capitalism, Alone – könyv; beszélgetés a könyvről]

𝐀𝐳 𝐞𝐠𝐲𝐞𝐧𝐥ő𝐭𝐥𝐞𝐧𝐬𝐞́𝐠 𝐧𝐞𝐦 𝐢𝐫𝐢𝐠𝐲𝐬𝐞́𝐠𝐤𝐞́𝐫𝐝𝐞́𝐬

Milanović nem azt állítja, hogy minden jövedelmi különbség rossz. A különbségek ösztönözhetnek tanulásra, vállalkozásra és kockázatvállalásra. A baj akkor kezdődik, amikor a különbség bezárja az ajtókat: a szegényebb család gyermeke rosszabb oktatáshoz és egészséghez jut; a vagyon öröklődik; a gazdasági erő pedig politikai befolyássá válik. Ahogyan a 2. ábra összefoglalja, az egyenlőtlenség egyszerre növekedési, méltányossági és demokratikus kérdés. [Milanović: Why inequality matters?] (Kommentben: 2. ábra. Az egyenlőtlenség három vizsgálati szempontja: növekedés, méltányosság és politika. Saját szerkesztés Milanović esszéje alapján. [forrásesszé])

Ezért tud egyszerre szólni azokhoz, akik a gazdasági teljesítményt, és azokhoz, akik az igazságosságot tartják elsődlegesnek. Az egyenlőtlenség nála nem egyetlen párt erkölcsi tulajdona. Működési kérdés: meddig marad nyitott, termelékeny és demokratikus egy társadalom, ha a kezdőpozíciók egyre inkább öröklődnek? [Why inequality matters?]

𝐀 𝐬𝐳𝐚́𝐦𝐨𝐤 𝐦𝐨̈𝐠𝐨̈𝐭𝐭 𝐞𝐠𝐲 𝐢𝐫𝐨𝐝𝐚𝐥𝐦𝐢 𝐭𝐞𝐫𝐦𝐞́𝐬𝐳𝐞𝐭ű 𝐞𝐦𝐛𝐞𝐫

Milanović portréjához az is hozzátartozik, hogy nemcsak adatbázisok érdeklik. Írt arról, mennyit kereshettek Jane Austen és Lev Tolsztoj szereplői; vizsgálta a futballklubok közötti egyenlőtlenséget; a feleségével, Michele de Nevers-rel pedig irodalmi szereplők döntéseiről beszélgetnek. Ez nem mellékes színfolt. Azt jelzi, hogy számára a jövedelem nem steril változó: társadalmi helyzetet, mozgásteret, csábítást, félelmet és életstratégiát jelent. [IMF-portré]

Talán ezért képes a száraz statisztikából történetet csinálni. A jó közgazdaságtan nála nem szépíti meg a világot, de nem is veszi el tőle az emberi drámát. Megméri, hogy hol állunk – majd megkérdezi, mit tesz velünk ez a helyzet.

𝐀 𝐜𝐫𝐞𝐝𝐨́: 𝐟𝐨𝐧𝐭𝐨𝐬 𝐤𝐞́𝐫𝐝𝐞́𝐬𝐭 𝐯𝐚́𝐥𝐚𝐬𝐬𝐳, 𝐧𝐞 𝐛𝐢𝐳𝐭𝐨𝐬 𝐬𝐢𝐤𝐞𝐫𝐭
“when choosing what to study one should keep one's expectations and ambitions of external success (within one's lifetime) low.”
[Branko Milanović, saját esszé: The history of global inequality studies]

Szabad magyar értelmezésben: amikor kutatási kérdést választasz, ne arra építs, hogy még a saját életedben külső siker és elismerés igazolja majd. Milanović akkor kezdett a globális egyenlőtlenséggel foglalkozni, amikor a témához kevés pénz, presztízs és karrierbiztonság társult. A kérdés fontosabb volt számára, mint a korabeli divat. Ennél jobb figyelmeztetést nehéz találni mindenkinek, aki valóban új és jó ügyet akar szolgálni. [a credo teljes szövegkörnyezete]

𝐌𝐢𝐞́𝐫𝐭 𝐞́𝐫𝐝𝐞𝐦𝐞𝐬 𝐦𝐚 𝐌𝐢𝐥𝐚𝐧𝐨𝐯𝐢ć𝐨𝐭 𝐨𝐥𝐯𝐚𝐬𝐧𝐢?

Mert Milanović nem kínál kényelmes szekértábor logikát. A kapitalizmus történelmi teljesítményét komolyan veszi, de nem nézi el a vagyon és a politikai hatalom összefonódását. A kommunizmus bukását gazdasági kudarcként is érti, de nem törli ki antifeudális és antigyarmati szerepét. Kozmopolita módon minden embert egyetlen eloszlásban lát, mégsem tesz úgy, mintha a nemzetállami politika lehetőségei és a migráció konfliktusai eltűnnének. Ez a sokirányú józanság ritka. [Capitalism, Alone – beszélgetés; marxi témák; Stone Center]

És azért is, mert emlékeztet valamire, amit a közéleti vitákban könnyű elveszíteni: a kíváncsiság nem határozatlanság. A rugalmasság nem elvtelenség: aki engedi, hogy az adatok megváltoztassák a történetét, nem kevesebbet hisz – hanem komolyabban veszi a valóságot.

Portré: Branko Milanović a Festival dell'Economia di Trento rendezvényén, 2018. Fotó: Niccolò Caranti; Wikimedia Commons, CC BY-SA 4.0.