Brüsszelben nem aggódnak a jogállamiságért, amikor a miniszterelnök kikezdi a köztársasági elnök jogkörét és lemondásra szólítja fel alkotmányos intézmények vezetőit.

Az új törvényhozási ciklus első törvényjavaslatát a KDNP nyújtotta be, ha már a kormánypárt nem gondoskodott arról, hogy legyen mit tárgyalnia az Országgyűlésnek.

A nyilvánosságra hozott iratok bizonyítják, hogy a Tisza hamisan vádolta a kormányt a kegyelmi ügyben

HIVATALOS: Magyarországnak Facebook-kormánya van!

Parlamenti ülés? Semmi. Benyújtott törvényjavaslatok? Zéró. Facebook-posztok és online videók? Száz számra.

Klaas Knot, korábbi holland jegybankelnök volt a vendégünk, aki a Lámfalussy-konferenciára érkezett előadóként.
Knot úr szakmai pályáját 1995-ben a holland jegybankban kezdte, ahol kisebb…

Együttműködési megállapodást írtunk alá a Brugel Intézet vezetőjével, Jeromin Zettelmeyer igazgató úrral, amely az eddig is meglévő kapcsolatunkat szélesíti ki. 🤝✍️

Egyházfő, lelki vezető, túlélő.

Nagy öröm volt Budapesten újra találkozni Őszentsége II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárkával, akivel legutóbb Damaszkuszban beszélhettem a háború legsötétebb éveinek…

Magyar Péter a jogállami működés alapjait veszélyezteti az államfő elleni politikai támadásokkal

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Békés megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média