A Fidesz-KDNP frakciószövetség támogatta az iskolakezdési támogatás bevezetését. A kormány által kapkodva és megfelelő élőkészítettség nélkül előterjesztett javaslat ugyanakkor sok rászoruló családot kirekeszt a támogatásból, ezért jelentős korrekcióra szorul.

Magyar Péter a választási kampányban 700 ezer rászoruló gyermeknek ígért 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást. Kormányra kerülve ez a szám 400 ezerre apadt. Korábban azt is ígérték, hogy a támogatást a családok egyösszegben kapják meg, de végül azt két részletben fizetik majd ki.

Eközben a 400 ezer gyermek jogosultságának meghatározására vonatkozó szabályok nem megfelelőek. Miközben a Tisza azt állítja, hogy a támogatás rászorultság alapján kerül meghatározásra, ez csak részben valósul meg.

A rosszul előkészített tiszás javaslat eredményeként: miközben egy milliós fizetésből élő, gyermekét egyedül nevelő szülő meg fogja kapni a támogatást, addig egy négyfős, kétgyermekes család, ahol az egyik szülő minimálbért keres, míg a másik háztartásbeli, nem részesül a támogatásban. Ez világosan mutatja, hogy a felálló támogatási rendszer igazságtalan.

Magyar Péternek és a Tisza Pártnak minden lehetősége megvolt arra, hogy szakmailag megalapozott és igazságos rendszert dolgozzanak ki. Ehelyett kapkodva, kivételes eljárásban, átgondolatlanul és rengeteg rászoruló családot kirekesztve terjesztették azt elő.

A Tisza facebook-kormányzás helyett valódi kormányzásra kapott felhatalmazást. Ideje volna, hogy éljenek ezzel a felelősséggel.

Felszólítjuk a Tisza-kormányt, hogy végezze el a szükséges korrekciókat az iskolakezdési támogatási program kapcsán és bővítse a jogosult családok körét.

Mély tisztelettel és főhajtással emlékezünk a nándorfehérvári diadal hőseire!

1456.július 22-én Hunyadi János, Kapisztrán Szent János és a vár elszánt védői olyan történelmi győzelmet arattak, amely…

Az együttműködés lehetőségeit felmérő, hasznos és informatív megbeszélést folytattunk az Erste Group Bank AG vezetőjével, Peter Bosek úrral, valamint Jelasity Radován elnök-vezérigazgató úrral, a…

Tegnap óta a világ közepén! Az első beszélgetés Hal Melinda és Bedő Imre társaságában a jövő legfontosabb kérdéséről, a következő generációkról szólt. A szakadó eső ellenére tele lett a sátor -…

Ilyen csak diktatúrában van! Koncepciós eljárás, az ellenfél ellehetlenítese, vegzálása. Nyilvánvalóan politikai megrendelésre foglalta le az ügyészség a személyes adatokat tartalmazó szervereinket,…

Szóval:
- július 15-től: benzin +14 Ft, gázolaj +7 Ft
- július 21-től: benzin +8 Ft, gázolaj +9 Ft
- július 22-től: benzin +6 Ft, gázolaj +9 Ft

Így összesen 10 nap alatt:
- 95-ös benzin: 28 forinttal…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média