️Migránsmentes Magyarországot
️
A Tisza Párt a kampányban még azt ígérte, nem változtat a határvédelmen. Most pedig egy olyan alkotmánymódosítást nyújtottak be, ami eltörölné a migrációs paktum elleni…
A Tisza Párt alkotmánymódosítása az eddigi szigorú migrációs politika felszámolását célozza
️
Bár a Tisza Párt a kampányban döntően gazdasági és jóléti ígéreteket tett, ezek teljesítéséből eddig semmit sem kezdett meg.
Az Alaptörvény módosítására benyújtott javaslat, valamint az országgyűlési törvény módosítására benyújtott javaslat több kérdést vet fel, mint amennyit rendez.
A legaggasztóbb azonban az Alaptörvény R) cikk (4) bekezdésének teljes törlése. Ezzel ugyanis az új kormánytöbbség nemcsak a Szuverenitásvédelmi Hivatalt szünteti meg, amelyet kétségtelenül megígért, hanem azt az alkotmányos alapot is felszámolja, amely a migrációs paktum elutasítását és az illegális bevándorlás elleni hatékony alkotmányos védelmet alapozza meg.
️ Ebből az következik, hogy a Tisza-kormány el akarja fogadni a migrációs paktumot.
Ez ellentétes az ország érdekeivel és ellentétes a Tisza Párt kampányban hangoztatott ígéreteivel is, ami úgy szólt: a Fidesz–KDNP-kormányok által érvényesített szigorú migrációs politikában nem lesz változás.
Aki elutasítja a migrációt, az ebben a formában nem szavazhatja meg az alkotmánymódosítást.
️Migránsmentes Magyarországot
️
A Tisza Párt a kampányban még azt ígérte, nem változtat a határvédelmen. Most pedig egy olyan alkotmánymódosítást nyújtottak be, ami eltörölné a migrációs paktum elleni…
Brüsszelben megígérték, most megcsinálják! 
A Tisza Párt alkotmánymódosítása megágyaz a migrációs paktum elfogadásának.
️
️Magyar Péter nem bízik a saját kormányzati teljesítményében, fél Orbán Viktor visszatérésétől, ezért az Alaptörvény jogsértő módosításával akarja kizárni Orbán Viktor újbóli miniszterelnökségét.
️
️Magyar Péter nem bízik a saját kormányzati teljesítményében, fél Orbán Viktor visszatérésétől, ezért az Alaptörvény jogsértő módosításával akarja kizárni Orbán Viktor újbóli…
Megrendítő hírt kaptunk: az egyik önkéntesünk zaklatás áldozata lett politikai hovatartozása miatt. Úgy érezte, hogy nem tud így tovább élni. Isten nyugosztalja! Családja és barátai fájdalmában…
Gyülekeznek a viharfelhők Magyarország felett…
️
A Tisza Párt alkotmánymódosítása az eddigi szigorú migrációs politika felszámolását célozza
️
Bár a Tisza Párt a…
A Tisza Párt alkotmánymódosítása az eddigi szigorú migrációs politika felszámolását célozza
️
Bár a Tisza Párt a kampányban döntően gazdasági és jóléti ígéreteket tett, ezek teljesítéséből eddig semmit…
Csak Facebook-kormányzás van, és semmi más.
️
Magyar Péter egy online politikai realitysorozatot forgat minden nap. Folyamatos epizódok, érzelmek, statisztának szerződtetett miniszterek, díszletnek…
Egy igazán emberi társadalmat arról lehet felismerni, hogy gondoskodik a leginkább rászorulókról is. Ma ezért szólaltam fel az Európai Parlamentben – mert a gondozóknak is szükségük van gondoskodásra.
Németh Balázs:
Senki nem mondhatja, hogy rossz állapotban van a magyar gazdaság! Nagyot nőtt az átlagfizetés, hasít az ipar, uniós dobogón a GDP-növekedés. Várjuk, hogy teljesítse a Tisza a több mint…
Amivel az előző kabinetet alaptalanul vádolták, azt kormányra kerülve most megvalósítják.
Május 13-án megszűnt a magyar gazdák védettsége.