Alibinek is kevés az a határozat, amelyben meg lehetett volna védeni a felvidéki magyarok jogait
- Fidesz EU -
Győri Enikő: A Néppárt és a baloldal feláldoznák az európai versenyképességet is, csak hogy fenntarthassák a Patriótákkal szembeni politikai karantént
Az ún. értékpapírosítási reformmal egyedülálló lehetőségünk lett volna a gazdaság élénkítésére – pontosan úgy, ahogy azt a Draghi- és Letta-jelentések is szorgalmazták. A reform célja az lett volna, hogy egy egyszerűsítési gyakorlat végén az európai pénzintézetek több pénzt tudjanak befektetni az európai gazdaságba, amihez a Patrióták, az konzervatívok, a Néppárt, valamint a liberálisok (Renew) között megvolt az alap egy erős, piacbarát többséghez. Azonban az utolsó pillanatban az Néppárt és a Renew inkább a szocialistákkal bútorozott össze, és az egyszerűsítés helyett újabb bürokratikus szabályokat, szankciókat és kötelezettségeket kényszerített ki, ami elszívja a forrásokat a növekedni és innoválni akaró reálgazdaságtól.
Ezzel a fősodor világos üzenetet küldött az európai vállalkozásoknak és a polgároknak: egyáltalán nem törődnek velük, Európa számukra csupán egy öncélú hatalmi játszma. Ez felháborító és szégyenletes, ezért nem fogadjuk el a paktumot, és megtámadjuk az ECON szakbizottságban kialkudott, elhibázott kompromisszumot!
Alibinek is kevés az a határozat, amelyben meg lehetett volna védeni a felvidéki magyarok jogait
- Fidesz EU -
Elég a gyűlöletből! A nemzeti oldal kiáll önmagáért!
Van, aki szerint túl sokáig tűrtük a tiszás erőszakot és az áradó gyűlöletet, és van, aki szerint még tűrnünk…
Ha jogsérelem ér, ne habozz! Jelezd!
Van, aki szerint túl sokáig tűrtük a tiszás erőszakot és az áradó gyűlöletet, és van, aki szerint még tűrnünk kellene.
De egyre…
Indul a Védvonal!
Megvédjük a vegzált és üldözött támogatóinkat. Országos hálózatot hozunk létre az embereket ért jogsérelmek és támadások elhárítására, az erőszak megfékezésére és az állami…
Ennyire félnek Orbán Viktortól? Mi a legfontosabb az új kormánytöbbségnek?
A Tisza Párt első parlamenti javaslata nem a kampányban általuk tett számtalan jóléti intézkedés megvalósításáról szól, hanem…
Van, aki szerint túl sokáig tűrtük a tiszás erőszakot és az áradó gyűlöletet, és van, aki szerint még tűrnünk kellene.
De egyre többen vagyunk, akik szerint…
Szivarszoba? Nem! De egyesek biztosan annak nézik… Elárulom: Magyarországon tilos bent dohányozni a közintézményekben, ezért tehát minisztériumokban és a Parlamentben is.
Árad a gyűlölet és az erőszak. Ezért megalakítjuk a Védvonalat. Számíthattok ránk!
Hamarosan jövünk a részletekkel.
Van, aki szerint túl sokáig tűrtük a tiszás…
️Függetlenül politikai oldaltól, ideológiától, az állami intézményeket, a közjogi méltóságokat tisztelni kell!
A társadalmi kohézió fenntartásának pedig alapvetése, hogy a társadalmi együttélési és…
𝐀 𝐤𝐮𝐭𝐚𝐭𝐨́𝐤𝐞́𝐫𝐭 𝐟𝐨𝐥𝐲𝐢𝐤 𝐚𝐳 𝐮́𝐣 𝐧𝐚𝐠𝐲𝐡𝐚𝐭𝐚𝐥𝐦𝐢 𝐯𝐞𝐫𝐬𝐞𝐧𝐲
Kettő percben arról, hogy a 21. századot mely országok nyerhetik meg. Röviden azok, amelyek képesek 𝐦𝐞𝐠𝐬𝐳𝐞…