Hát agyam eldobom ennek a hazug, helikopterrel parádézó bájgúnárnak!

Alig több, mint egy héttel azután, hogy ország-világ előtt BELEHAZUDTA a kamerába, hogy azért nem építtetett ideiglenes védművet a Dunán, mert a Nemzetközi Atomenergia Hivatal nem engedélyezi, most bejelenti, hogy építtet egyet.

3 hete kellett volna kezelni a válságot és bejelenteni, Miniszterelnök Úr️ Az lett volna a kormányzás.

Ez meg csak cirkusz, abból is a rosszabb fajta, ahol tehetségtelen a bohóc.

#magyarpeter
#lies #energy #chaos #clown

Na, egy demokratikus berendezkedésű országban ilyenkor mond le a belügyminiszter, amivel a miniszterelnök lemondását próbálják ideig-óráig elodázni. Általában sikertelenül.

Nem segít a kormány az aszbeszszennyezéssel érintett településeknek

A miniszterelnök saját bevallása szerint veszélyezteti hazánk nukleáris biztonságát.

Nézd csak!

Tombol az önkény!
A Legfőbb Ügyészség szerint adathalászatnak minősíthető és törvénytelen, ahogyan a hatóság lefoglalta a Fidesz szervereit. Ez nem maradhat következmények nélkül!

Megható személyes visszaemlékezés a tatai sortűz egyik áldozatának lányától. Baka András szerint Tatán nem a forradalmárokra vezényeltek sortüzet, ez nem egy - el nem évülő - emberiesség elleni…

Mi továbbra is hisszük: nincs erős Magyarország erős vidék nélkül! A Magyar Falu Program igazi sikertörténet...volt.
Fájó látni azokat az aránytalanságokat, melyek mostani döntéseket, pályázati…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média