Leszavazták, hogy nagyobb legyen a gazdákat segítő válságalap

Az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságában tegnap szavaztunk a 2027-es költségvetés módosítóiról. A Patrióta-frakció tagjaként korábban benyújtottam egy indítványt azzal a céllal, hogy jelentősen bővítsék ki a gazdák kártalanítására létrehozott válságalapot. A jelenlegi 450 millió euró helyett 900 milliós alapra tettünk javaslatot. A Tiszának otthont adó néppárti-baloldali koalíció ezt leszavazta.

A bővítés sokféle okból indokolt. Egyrészt az alap folyamatosan kiürül. Azért van ez így, mert az európai gazdák egyre több válságtünettel és csapással küzdenek. Csak az elmúlt hetek aszálya 20-30 százalékos terméscsökkenést okozott Európa több térségében, Magyarországon is. Az állattenyésztők is nehéz helyzetbe kerültek; a legelők kiégtek, a takarmány ára pedig az egekbe szökött. Az aszály először európai gazdák százezreinek okoz jelentős jövedelmi károkat, de az annak nyomán megugró élelmiszerárak már milliókat érinthetnek. Ezért is lenne nagy szükség arra, hogy megemeljék a válságalap összegét.

Az imázsvideók készítésében jeleskedő 7 Tisza-képviselő közül egy sem tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a szavazáson. Néppárti-baloldali frakciótársaik azonban ott voltak helyettük, és teljes mellszélességgel szavazták le a támogatásnövelő javaslatot. Ez szépen belesimul abba a tervükbe, amely az agrártámogatások folyamatos leépítéséről szól. A következő 7 éves költségvetésben 20 százalékos vágást terveznek. Kell a pénz a hadi alapok feltöltésére.

Erről biztosan nem láttok képkockákat az abszolút filmszínház epizódjaiban. Én azért mindig megírom majd.

Lannertnek mennie kell
Nem maradhat oktatási miniszter az, aki az összes pedagógust megsérti önálló gondolkodásra alkalmatlan embereknek minősítve őket!
Nem maradhat oktatási miniszter az, aki a…

Nagyon rég néztem már tévét, de egy műtét utáni kényszerpihenő erre is alkalmat ad.
A minap kapcsolgattam a csatornák között és egy mélyen szimbolikus váltás szíven ütött.
Az egyik csatornán…

Mikor országgyűlési képviselő lettem, elhatátroztam, hogy fizetésem tizedét minden hónapban nyilvános módon ajánlom fel valamely fontos társadalmi célra. Nem magamutogatásból, hanem azzal a céllal,…

Magyar Péter csak ígérgetett a kampány során, de mostanra látjuk, nem tartja be az ígéreteit. Helyette megszorítások, elvonások, dráguló üzemanyagárak. És a java még csak most jön.

1 éves az Otthon Start. A program közel 90 ezer ember számára adott lehetőséget első otthonának megszerzésére. Az elsőlakásvásárlók aránya 40%-ra nőtt az ingatlanforgalomban, az építési engedélyek…

Megkértem a chat gpt-t, hogy értelmezze Lannert Judit oktatási miniszternek a tanárokról tett mondatait és ezt a kaptam.

Arrogancia. Nagyképűség. Ez a Tisza.

Szégyen.

Kampányban még 480 forintos benzinárstopot követelt, kormányon kivezette a védett üzemanyagárat a miniszterelnök.

A korábbi védett árhoz képest a 95-ös benzin átlagára csaknem 601 Ft/literre, a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média