"Kriszta asszony tehát nehezen viseli az ellenzék parlamenti szónoklatait"
TOLLHEGYEN!
Szóval ebben is átverték a hiszékeny réteget. Egyelőre nem emelik a családi pótlékot. Talán majd.
"Kriszta asszony tehát nehezen viseli az ellenzék parlamenti szónoklatait"
TOLLHEGYEN!
☝️Ó. Nekem egy szemernyi kétségem sem volt abban, hogy volt befektetett "bizalom" (így is hívhatjuk
), meg abban sem volt kétségem, hogy megtérül. Hisz mást úgysem fog tenni, csak amit a főni elvár…
️Tudom, tudom! Egyelőre “csak” 3 forinttal, na de mégiscsak a Fidesz által tavasszal bevezetett, majd egy héttel ezelőtt a Tisza által eltörölt védett ár felett a 95-ös és a dízel ára.
☝️Magyar Péterék…
Könyvismertetőm a Mandiner frissen megjelent számában! Pierre Manent Az eltévedt ember című kötetét az Axiomaadta ki. Manent szerint a progresszió által kidobott természetjog nélkül nincsenek emberi…
Óriási!
amikor problémákat kell megoldani az egészségügyben
A Juno című filmből ismert Ellen Page ma már Elliot Page néven ismert, és az elmúlt években teljes átalakuláson ment keresztül.
A legnagyobb vitát azonban nem ez váltotta ki, hanem az, hogy egyre több…
Köszi Bóna Szabolcs!
Ukrán instant tészták okoztak szalmonella-járványt az EU-ban, Magyarország is érintett!