Magyar Péterék végighazudták a kampányt, és mivel ez nekik annyira jól ment, kormányon sem akarják abbahagyni

Találkoztam a lakiteleki fotótábor résztvevőivel, akik azeri, kazak, kirgiz, török, türkmén és üzbég földről érkeztek. Gratulálok Ujvári Sándornak a szervező munkáért, Szultan Raev úrnak pedig a…

A fenékküszöb hero néhány FB-bejegyzésért odabarmoltatott valamit csilliárdokért a Dunába, amit viszont most jól elsodor a folyó.
Dunai Mekk Elek.
Ennyi.
U.i.: És ne hazudja, hogy “álhír”, meg ne bújjon…

1,2 millió forintba került a magyar adófizetőknek Magyar Péter Budapest-Paks vonalon tett helikopterezése, amiről korábban azt mondta, felesleges. Ebben sem tartotta meg az ígéretét.

5827 napból 5098.

Ennyi ideig Magyar Péter szerint Magyarországon volt a legjobb fiatalnak lenni, és példaértékű volt a magyar családtámogatási rendszer.

Ma már egészen mást mond.

Mi változott meg…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média