A tegnapi miniszterelnöki interjúból kiderült, hogy 2010-zel ellentétben ma Magyarországon nincs sem gazdasági, sem szociális, sem devizahitel-válság, nincs…
„Csakhamar kialakult az a vélemény, hogy az új elnököt a Magyar Dolgozók Pártja adja”
Az aktuális párhuzamok és áthallások miatt elővettem Rákosi Mátyás visszaemlékezéseit az 1940-1956. közötti időszakról, és kikerestem, hogyan értelmezte ő Tildy Zoltán lemondatásának körülményeit. Néhány beszédes idézet alább, jó olvasgatást!
„Ezekben a hetekben került sor Tildy Zoltán köztársasági elnök leváltására. A helyzet akkor az volt, hogy úgy a köztársasági elnök, mint a miniszterelnök [a] kisgazd[ák] soraiból került ki, ami semmiképpen nem felelt meg a változott politikai erőviszonyoknak. Ezt tudta Tildy is, ezért igyekezett velünk jól együttműködni akkor is, amikor egyes intézkedéseink vagy javaslataink nem voltak ínyére. Ennek dacára benne volt a levegőben, hogy pozíciója, melybe az 1945. végi helyzetben került, kezd anakronizmus lenni. Viszont a dolgot nem akartuk erőltetni, s nem is siettünk. Végül is az események menete maga hozta a megoldást.”
„E gyötrelmes beszélgetés után azonnal a Politikai Bizottságba mentem, ahol az elvtársak már türelmetlenül vártak, beszámolómat megkönnyebbüléssel vették tudomásul, s mindjárt megtárgyaltuk a további teendőket, egyebek között az utódlás kérdését. Csakhamar kialakult az a vélemény, hogy az új elnököt a Magyar Dolgozók Pártja adja. Valaki felemlítette az én nevemet, de ezt azonnal elutasítottam, s többé szóba sem került. Én Szakasits Árpádot ajánlottam. Arra gondoltam, hogy ezt nagyon jól fogadják a volt szociáldemokraták a párton belül és kívül, de ezen túlmenően azok a kispolgári és értelmiségi rétegek is, amelyek egy exponált kommunistával szemben őt mint kisebbik rosszat fogják tekinteni. Az elvtársak megtárgyalták a javaslatot, s végül is elfogadták, tudvalevőleg egy és háromnegyed év múlva Szakasitsot le kellett váltani, sőt letartóztatták, de ilyen fejleményekre akkor senki sem számított.”
„Úgyhogy az elnökcsere simán megtörtént, minden nagyobb politikai hullámverés nélkül.”
(Forrás: Rákos Mátyás: Visszaemlékezések – 1940-1956; 2. kötet. Napvilág Kiadó, 1997. 667-669.)
A tegnapi miniszterelnöki interjúból kiderült, hogy 2010-zel ellentétben ma Magyarországon nincs sem gazdasági, sem szociális, sem devizahitel-válság, nincs…
Pünkösd emlékeztet arra, hogy a legfontosabb dolgok láthatatlanok: a hit, a szeretet és a lélek ereje.
Csendes megújulást és belső békét kívánok!
Áldott pünkösdi ünnepeket!
A tegnapi miniszterelnöki interjúból kiderült, hogy 2010-zel ellentétben ma Magyarországon nincs sem gazdasági, sem szociális, sem devizahitel-válság, nincs…
Pünkösd a keresztény hagyományban a közösség és az Egyház születésének ünnepe.
A Szentlélek eljövetelét nem látványos fordulatként, hanem csendes, mégis mindent átalakító kezdetként ünnepeljük.
Arra…
Véget ért a Siketek U23 Labdarúgó Világbajnoksága a szerbiai Zlatiborban. A világbajnok Törökország lett, 2-1-re nyertek a japán válogatott ellen. A bronzot a német válogatott szerezte meg, ők 3-1-re…
A tegnapi miniszterelnöki interjúból kiderült, hogy 2010-zel ellentétben ma Magyarországon nincs sem gazdasági, sem szociális, sem devizahitel-válság, nincs fojtogató munkanélküliség és nincs IMF-…
𝐀 𝐏𝐮̈𝐧𝐤𝐨̈𝐬𝐝 𝐧𝐞𝐦 𝐞𝐠𝐲𝐬𝐳𝐞𝐫ű𝐞𝐧 𝐞𝐠𝐲 𝐮̈𝐧𝐧𝐞𝐩 𝐚 𝐧𝐚𝐩𝐭𝐚́𝐫𝐛𝐚𝐧. 𝐀𝐫𝐫𝐚 𝐞𝐦𝐥𝐞́𝐤𝐞𝐳𝐭𝐞𝐭, 𝐡𝐨𝐠𝐲 𝐚𝐳 𝐞𝐦𝐛𝐞𝐫 𝐨̈𝐧𝐦𝐚𝐠𝐚́𝐛𝐚𝐧 𝐤𝐞𝐯𝐞́𝐬, 𝐤𝐨̈𝐳𝐨̈𝐬𝐬𝐞́𝐠…
Felejthetetlen utazás! Köszönünk mindent, Robbie!

An unforgettable journey! Thank you for everything, Robbie! 

Áldott, békés pünkösdöt!
️