Az Élet Menete idén is kiállás volt a felejtéssel, a közönnyel és a gyűlölettel szemben. A menet útvonala a dunai cipőktől az embermentők emlékművéig vezetett, fejet hajtva az áldozatok emléke előtt és tisztelegve azoknak, akiknek volt bátorsága ellentmondani a bűnnek és a közönynek.

A Holokauszt nem a gázkamrákkal kezdődött: megbélyegzéssel, megaláztatással, kirekesztéssel, kisemmizéssel. A Soha többé! parancsa ma azt követeli tőlünk, hogy ezekkel a jelenségekkel szemben is határozottan lépjünk fel.

Köszönöm Maya Kadosh nagykövet asszony nagyszerű beszédét: az antiszemitizmus elleni hiteles fellépés ma elválaszthatatlan az Izrael Állam melletti kiállástól, létezéshez és biztonsághoz való jogának elismerésétől.

Az áldozatok emlékéből fakadjon áldás! Emlékezzünk és emlékeztessünk!

Nincs megállj? Mindössze egy hét alatt odáig jutott a bosszúállás, hogy az már közel sem csak a politikai szereplőket érinti. Az Élvonal Alapítvány szerződésének felbontása nemcsak a Nobel-díjas…

Az Európai Parlament bevezette az „Európai Érdemrendet" – olyat, amit eddig csak szuverén államok adhattak.

Mi, a Patrióták Európáért képviselőcsopoport tagjai visszautasítjuk ezt: nem akarunk európai…

Vannak ügyek, amelyekben félre kell tenni a politikai vagy szakmai különbségeket, mert közös nemzeti érdek fűződik hozzájuk. Ilyen a magyar igazságszolgáltatás hatékony működése is. Magyarország…

“Ne féljetek esélyt adni a békére, a békét tanítani, a békét megélni… A béke lesz a történelem utolsó szava.”

Ma van Szent II. János Pál pápa születésnapja!

🤝Adam Glapiński, a lengyel jegybank elnöke kapta a Magyar Nemzeti Bank Lámfalussy-díját.

Hazug, hazug, báb, báb, erkölcstelen, embertelen…

Magyar Péter minden nap megaláz és erőszakosan fenyeget alkotmányos, jogállami tisztséget viselő személyeket.

Hol a Kúria elnökét, hol a köztársasági…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Békés megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád-Csanád megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
Somogy megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tolna megye
Vas megye
Veszprém megye
Zala megye

Média