Happy end Terényben – megmentették Rocky életét🐕💙
Igazi rémálommá vált egy terényi kutyatartó számára a nap, amikor a családi háza udvarán játszó, mindössze kilenc hónapos németjuhász kölyökkutya, Rocky egy 1️⃣5️⃣– 2️⃣0️⃣ méter mély kútba zuhant.
A kétségbeesett gazda azonnal a 112-es segélyhívót tárcsázta, nem sokkal később pedig már meg is érkeztek a berceli hivatásos tűzoltók, valamint az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület önkéntesei, akik gyorsan felmérték a helyzet súlyosságát. Nem volt idő hezitálni, hiszen a kihűlt és kimerült kutya utolsó erejével kapaszkodott a kútban lévő szivattyúba, minden perc számított. Az egységek összehangoltan dolgoztak, eltávolították a kútházat, majd alpintechnikai eszközök segítségével rövid idő alatt összeszerelték a mentőállványt.
Rockyt egy speciálisan a kutyák mentésére alkalmas hámba rögzítették, és a mentővel együtt biztonságosan a felszínre csörlőzték, ahol mindenki fellélegezhetett.
Fontos hangsúlyozni: nem a gazda hibájából történt meg a baleset. A kút fedett volt, azonban Rocky addig ugrált a fedélen, amíg az elmozdult, és mellette egy rés keletkezett.
A történet azonban boldog véget ért, Rocky csupán kisebb, a kapaszkodásból eredő sérüléseket szenvedett – mindössze egy körme bánta –, így boldogan térhetett vissza szeretett gazdájához. 🙏 
Fotó és videó: Bercel HTP és Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület
/posztok.hu

Magyarország mint gyógyvíz-nagyhatalom 